12. fejezet

12. fejezet

Barátság

A világosbarna hajú lány izgatottan nézett rám. Egy óriás mosolyt festett az arcára, és felém futott. Szorosan megölelt és hüppögni kezdett.

- Nora. Úristen. El sem hiszed mennyit, kerestünk. Az egész iskola téged kutat. Mindenki. – hadarta és még jobban magához szorított.

- Jamie. Hogy találtál rám? – kérdeztem. Jamie már első óta a legjobb barátnőm volt. Sosem vesztünk össze tartósan, és erre nagyon büszkék voltunk. A lánynak világosbarna haja és gyönyörű kék szemei voltak. Ezeket mindig irigyeltem. Az én fakózöld szemem mindig háttérbe került az övé mellett. Ő olyan lány volt, akiért bomlanak a pasik. Szerencsére nem használta ki a helyzetet. Ezért mindig felnéztem rá. Tökéletes az alakja és gyönyörű. Nincs olyan fiú akinek nem tetszene. Legalábbis nagyon kevés.

- Nem tudom. – engedett el és a szemembe nézett. Találtam a fiókomban és közös képet rólunk. És nem bírtam tovább, így meg akartalak keresni. Beültem a kocsimba, és csak jöttem. Két napja úton vagyok… de mindegy. A lényeg, hogy megtaláltalak. De… mit keresel itt? – nézett körbe.  

- Elmagyarázom. – kezdtem, de közbeszóltak.

- Nora! – kiabálta Byron mögöttem, majd meglátta a lányt.- Jamie?

- Byron? – lépett előre. – Miattad, van ez az egész! Elraboltad? Vagy magától jött? – kiabált Jamie. Ő és a fiú sosem kedvelték egymást.

- Miről beszélsz? Nem! És… egyátalán mit keresel itt? – emelte fel a hangját Byron.

- Elég! – álltam közéjük. – Byron menj most be! – kiáltottam rá.

- De… kezdte volna.

- Most! – mondtam neki szárazon, mire sarkon fordult és visszament. Most Jamiere néztem. – Elmagyarázom. Csak hallgass meg! És a legfontosabb, hogy ne nevess! – a lány bólintott, de alig bírta visszafojtani a nevetést. Leültünk egy közeli farönkhöz és elkezdtem. Elmeséltem neki mindent. Vagyis… majdnem mindent. A lényeg az volt, hogy most egy ideig nem mehetek haza, és ezt meg kell értenie. Ő végig csak bólogatott, de valahol igazán meglepettnek tűnt. Arca őszibarackos bársonya, most hirtelen fal fehérré vált.

- Jól vagy? – kérdeztem óvatosan.

- Persze. Csak… ez most kicsit sok volt. És elhiszem. Mindig is hittem az ilyesmiben csak arra nem számítottam, hogy a közelemben történik egy számomra fontos személlyel. – hadarta, majd vett egy mély levegőt. – Most mi lesz?

- Hát… szerintem megpróbáljuk megölni. – nevettem.

- Hogyan? – Jamie még mindig nagyon komoly volt. Sosem hülyéskedte el az ilyen szitukat.

- Nem tudom. Majd kitalálunk valamit. Én a képességeimmel, Eli és Misel pedig az erejükkel.– mosolyogtam.  Majd bólintott. A következő másodpercben a lány szemei tágra nyíltak, majd felpattant.

- Sajnálom, Nora, de most mennem kell. Mát két napja nem mentem haza, és biztos nagyon aggódnak. – indult el az erdő felé.

- És mit mondasz nekik? – tartottam vele a lépést.

- Még nem tudom. Majd útközben kitalálok valamit. - majd megpördült és megölelt. – Jó volt téged újra látni!

- Holnap újra eljössz? – kérdeztem.

- Ha tudok, itt leszek. – majd elengedett, rám mosolygott és futni kezdtem. Integettem neki, bár tudtam, hogy nem látja. Most vettem észre, hogy az erdő elég sötét. A fák szorosan álltak egymás mellett, így nem engedvén be a fényt. Gyorsan visszaszaladtam nehogy bármi bajom essen. Mikor a sima, füves területre értem a szikla még mindig nyitva volt. Gyorsan belibbentem rajta. A szikla nagy zajjal becsukódott mögöttem, mire kicsit felugrottam. Vettem egy mély levegőt, majd leindultam a sötét lépcsőn. Az egészet csak egy pislákoló lámpa világította be. Majd újra egy ajtóhoz értem. Mikor kinyitottam Eli és Misel újra a kanapén nevetgéltek. Minden napos program: filmnézés este. Kuncogtam kicsit. Majd láttam, ahogyan Byron nagy léptekkel felém, közelít. Tekintetével ölni tudott volna.

- Jamie… Mit keres itt? – mondta szárazon.

- Azt mondta, elindult, hogy megkeressen és… megtalált. – vontam vállat és kikerültem.

- Mit mondtál el neki? – fordult utánam.

- Szinte mindent. – mondtam lazán.

- Mindent?! – borult ki. Eli és Misel próbáltak apró méretre zsugorodni, de persze nem sikerült. Csak csendben hallgatták a veszekedést.

- Ő a legjobb barátnőm. Nem tudok neki hazudni. – vágtam vissza.

- Legalább megpróbálhatnád. Nem megbízható.

- Nem megbízható? – léptem közelebb. – És ezt az mondja, aki már az első találkozásnál elutasította, és nem ismerte meg közelebbről? Te ne alkoss róla vélemény! Nem ismered, és nem tudod, hogy min kellett keresztülmennie. – védtem meg Jamiet és a szobám felé vettem az irányt.

- Pattanásokkal? – kiabálta utánnam. Megálltam és vettem egy mély levegőt. Csak egy löket kellet ahhoz, hogy odamenjek és felpofozzam. De aztán elvetettem az ötletet. Utálom, hogy szellem. Bementem a szobámba és hangosan becsaptam az ajtót.

- Mostantól mindig így lesz? – suttogtam magamnak.