11. fejezet

11. fejezet

Közeli barát

-         Ügyes voltál. – hallottam magam mögött Byron hangját. Megálltam és félig hátrafordultam.

-         Kösz! – majd elindultam a nyitott szikla felé.

-         Mostantól mindig ez lesz?- kiabálta utánam. Vettem egy mély levegőt, majd teljesen hátra fordultam.

-         Nem tudom. Mindig ez lesz? – emeltem fel kicsit a hangom. Byron elémlépett és a szemembe nézett. Majd előrenyújtotta a kezét. Biztos elfelejtette. Becsuktam a szemem és vártam, hogy keze átsuhanjon az enyémen. De nem ez történt. Éreztem, ahogy jéghideg bőre az enyémhez ér. A meglepődés sugara futott végig a testemen. Felpattant a szemem és Byronra néztem. Ő csak mosolygott, majd megölelt.

-         Én is fejlődöm. Már koncentráció nélkül is hozzád érhetek, és már nem fáj annyira. Eli szerint több száz év múlva már viselkedhetek emberien. – le voltam fagyva. Jól esett a fiú ölelése, és az is, hogy nem könnyen felejt el. Szorosan magamhoz öleltem. Nem akartam, hogy ez a pillanat valaha véget érjen. De tudtam, hogy ez be fog következni. Byron elhúzódott, majd elfordult. Láttam, ahogyan ökölbe szorítja a kezét és visszafolytja a fájdalmát. Csak miattam, csak értem szenvedett.

***

Elial, Miselel és Byronnal néztünk valami két órás filmet DVD-n. A címét nem tudtam, de valami krimi vígjáték volt, amit Misel imádott. Én nem bírtam nyugodtan ülni, mert még gyakorolni akartam. A Mahk bármelyik pillanatban lecsaphat. De Eli csak azt hajtogatta, hogy van még időnk. Miselről Byronra, Byronról Elira pillantottam és az arcukat fürkésztem. Mindenki nyugodt volt és egy cseppet sem aggódtak. Amikor felnevettek a filmen, néha összerezzentem. Próbáltam elengedni magam és élvezni a filmet. Kezdtem én is átérezni a többiek hangulatát, és néha én is felnevettem a film viccein. Mikor véget ért, Misel és Byron elaludt. Eli sóhajtott egyet és felkelt. Felkapta Miselt, bevitte a hálószobájába, letette az ágyra és jól betakarta. Felkeltem a kanapéról, és szemem majd leragadt.

-         Akkor én megyek is. – ásítottam. – Jó éjt! – visszapillantottam az édesen alvó Byronra és a hálószobámba igyekeztem. Lefeküdtem és azonnal elaludtam.

Reggel boldogan ébredtem, hogy most nem Mahk jellegű álom volt. Igazából nem is álmodtam semmit. Elial megint kimentünk gyakorolni, de most Misel is nézett minket.

-         Hajrá! – kiabálta felé, én pedig nem akartam neki csalódást okozni. Most úgy koncentráltam, mint eddig soha. Szememet becsuktam, kezeimet pedig jó szorosan egymáshoz nyomtam. Gyorsan vettem a levegőt. Sikerülni kell. Kezem újra égett, de tovább kellett bírnom. Egy hosszú percig még úgy voltam, majd kinyitottam a szemem, de kezeim ugyanott maradtak. Erősen a szalmabábúra koncentráltam. Szememben szinte fellobbant egy apró tűz, ami növekedni kezdett. Az egész testem forró volt. Kicsit széthúztam a kezemet, és éreztem a benne pattogó parazsat. Sikerülni fog. Majd halványan elmosolyogtam és készen álltam az erőm kiengedésére. Mind két kezemet egyenesen a szalmabábú felé irányítottam. A kezeimből most egy nagyobb méretű narancssárga gömb indult a szalmabábú felé. Mikor elérte az fellángolt. A lángnyalábok az égig csaptak, és félelmetesen sistergett és ropogott. Hátrahőköltem, de elégedetten mosolyogtam. Örömömben ugrálni kezdtem, és észrevettem, hogy a körülöttem lévők is büszkén mosolyogtak.

-         Mára ennyi! – tapsolt Eli. – Misel! Gyere! – intett neki. A lány kíváncsian Eli elé állt és kérdően nézett rá. Én gyorsan odaálltam Byron mellé, a sziklához.

-         Most bebizonyítom, hogy erősebb vagyok nálad! – mosolygott Eli veszélyesen. Misel karba tette a kezét, és a jobb lábára helyezte testsúlyát.

-         Remélem, bírod a csalódást. – mosolyodott el gúnyosan a lány, majd futó pozícióba helyezkedett. Eli felnevetett és utánozta Miselt. Nekidőltem a sziklának, és kíváncsian néztem a harcot. Versenyautó gyorsaságban elindultak egymás felé. Misel ugrott egyet és átugrotta a fiút, majd egy erőset a hátába rúgott. Eli fájdalmasan felnyögött, de már fordult is meg, hogy bosszú álljon. Lassan elindult a lány felé, majd egyre gyorsabbra vette a tempót. A következő pillanatban Eli a földre kerül és egy laza mozdulattal kigáncsolta. De Misel számított erre, és mielőtt a földre esett volna, csinált egy hátraszaltót és megállt. Mindketten hangosan vették a levegőt.  Szinte egyszerre elmosolyodtak. A következő pillanatban Misel eltűnt. Mindannyian körbenéztünk, de sehol sem láttuk. A következő másodpercben leterítette Eli hátulról. Majd felált és lábát a fiú hátára tette.

-         Valakinek vesztenie kellett. Örülök, hogy te voltál az. – suttogta a fülébe, majd felállt. Felénk indult és porolgatni kezdte magát. Odaért hozzánk majd felnevetett. – Nem volt túl hosszú menet. – mondta, majd belerúgott egyet a sziklába, mire az nagy zörgéssel kinyílt. Intett egyet és bement. Eli feltápászkodott és elhúzta a száját. Byronnal nevetni kezdtünk, mire szúrósan nézett ránk. Elment mellettünk, és bement.

-         Még nincs vége! – kiabálta szárazan Misel után. Újra elnevettük magunkat. Byron rámmosolygott és követte a fiút. Én még egyszer végignéztem a tájon. A még mindig füstölő szalmabábún és a zöldellő fűn. Éreztem a nap melegét a bőrömön, ami biztonságérzetet nyújtott. Beszívtam a levegőt. Majd valami megmozzant a bokorban. Szemem felpattant és ijedten hátraléptem. Láttam ahogy egy alak lép ki a sötétből.

-         Istenem! Jamie …