23. fejezet

23. fejezet
Bosszú

Byron szerint vége. Vége a borzalomnak és újra normális áletet élhetünk. Akartam neki hinni ... de nem ment. Éreztem, hogy történni fog valami. Nem is tudom... ez olyasmi,mint a hatodik érzék. De remélem, hogy téved. Próbáltam elhessegtetni ezt a gondolatot és örülni annak, hogy vége. Jamiet viszont ez nem vígasztalta. Most volt elősször szerelmes, igazán. És ,nekem köszönhetően, Eli meghalt. A lányt ismerve a szakítás után, hazamegy, megtömi magát csokival, és szerelmes filmeket néz.De ez most más volt. Jamiet sosem értették meg igazán a fiúk, és sosem a kapcsolatot keresték benne. És akkor jött Eli aki elfogadta annak amilyen, .és Jamie szint úgy. Borzalmasan éreztem magam. Többször is rámjött a sírás, de mindig visszafolytottam könnyeimet. Van benne gyakorlatom. Misel megírgérte, hogy haza visz, és ajándékba adott pár ruhadarabot, amik nagyon tetszettek nekem. Ő is nagyon csöndes volt egész nap. Érthető. Csak Byron szólt hozzám rendszeresen. Mondogatta, hogy nem az én hibám, minden rendben lesz, hamarosan haza térhetünk. Valamivel ez is megnyugtatott, de a bűntudat nem akart távozni. Misel azt mondta, hogy az erdőben van egy régi terepjárója, amit harminc évell ezelőtt hagyta ott. Nem volt rá szüksége. Elindultunk. Még egyszer utoljára visszanéztem a sziklára, az ott hagyott szalmabábúra, amin gyakoroltunk. Vettem egy mély levegőt, és utánnuk mentem. Mindenki csödes volt. Csak a lélegzet vételüket hallottam, meg még pár állatot, ahogy a bokrokban fészkelődik és a madarakat, ahogyan csiripelnek. Mindenki a lábát bámulta. A csend már kezdett kínossá válni, mikor erősen fújni kezdett a szél. Hirtelen megijedtem, de aztán eszembe jutott,hogy a Mahk meghalt. Megnyugtattam magam, majd sétáltam tovább, de a következő pillanatban morgás hallatszott mögöttem. Olyan gyorsan pördültem meg, hogy majdnem hátraestem. Láttam a még nagyobb, még vérszomjasabb és még bosszúállóbb szörnyet előttem. Szájából fehér hab hullott a poros földre, és vicsorgott. Féktelen káromkodásba kezdtem. Csak álltunk,feszülten, mikor a Mahk közeledni kezdett. Mindenki futni kezdett, de én maradtam. Csak bámultam a szörnyet, akinek halottnak kéne lennie.
- Nora!!- kiabáltam utánnam Byron, de nem érdekelt. Most bizonyíthatom, hogy mennyire sajnálom Eli halálát. Meg fogom ölni. A szörny csak közelített, egyre gyorsabban. Szinte farkasszemet néztünk egymással. Gyorsan felkaptam egy botot és felé írányítottam. Futást hallottam a hátam mögött.
- Őrült vagy! - súgta Byron közvetlenül a fülembe.
- Segítesz? -néztem még mindig a vicsorgó szörnyet. Byron bólintott. Bár nem tudtam, hogy hogy segíthetne. Csak magának árt, ha érinthetővé válik. De bíztam benne. Vettem egy mély levegőt, és mikor a szörny már csak karnyújtásnyíra volt beleszúrtam a hegyes botot. Egyenesen a nyakába, amiből spriccelt a vér, és beterítette az arcomat. Könnyedén letöröltem, majd kihúztam belőle. A szörny még hangosabban felmordult, de meg sem kottyant neki. Nem ijedtem meg. Megszorítottam a botot és újra beleszúrtam a nyakába, mire nagyon mérges lett. Felmordult, és a hab a szájában rozsaszínné vált. Szeme szinte égett a dühtől és lecsapott. Nagy erővel neki repültem egy fának, és félig eszméletlenül értem földet. Byron aggódva pillantott rám, majd futni kezdett valamerre. Becsuktam a szeme, erőt merítettem, majd felálltam. Elvesztettem az egyensúlyósomat, így nekdöltem a fának. Lassan kinyítottam a szeme és láttam ahogy a fiú próbálja elcsalni tőlem a szörnyet. Ekkor valami belehasított a vállamba,amitől felsíkoltottam. Felrepedt a polóm a becsapódástól, és a fa egy hosszú,véres csíkot hagyott a hátamon,amiből szivárgott a vér. Felnyögtem, majd rendesen felálltam. Segítenem kell Byronon. Összeérintettem a kezemet és erősem koncentráltam. Nem történt semmi. Megráztam kezeimet, vettem egy mély levegőt, majd újra próbáltam. Ekkor már sikerült. Kezem izott a tűztől, amit a fénygömb okozott, de nem volt elég ennyi. Meg kellett ölnöm. Kezeim szinte lángoltak, és most jobban fájt, mint bármikor.  Beleharaptam az ajkamba, és koncentráltam. Majd mikor felcsapott egy aprócska szikla, gyorsan a Mahk felé írányítottam, aki éppen készült lecsapni a fiúra. A sárgafénygömb egyenesen a Mahkba ütközött, de csak egy apró kis sérülést sikerült ejtenem rajta. Szitkozódni kezdtem, majd újra próbáltam, de most próbáltam, a kinzó fájdalom ellenére, még nagyobb és meg erősebb fénygömböt teremteni. Előreléptem párat, és mikor már úgy éreztem, hogy a tűz szétmarja a kezemet, újra megpróbáltam megölni a szörnyet. Most valamivel nagyobb sérülést csináltam, amiből kiserkent a vér, de nem volt elég. A szörny ott hagyta Byront, aki csak ingerelte a szörnyet, és felém tarott. Látván,hogy a fénygömb nem ér semmit, felkaptam a értől nedves botot. Zihálva néztem ahogy a szörny egyre gyorsabban közelít felém, és a halálomra pályázik. Nem fogom megadni neki azt az örömöt. Gúnyosan rámosolyodtam, mire az még gyorsabban repült felém. Mikor ott volt majdnem előttem, megszorítottam a fa darabot, beleszúrtam a fénygömb által okozta seben, és felhasítottam az egész sebet. A következő pillanatban már egy mély vértócsában álltam, és még mindig szorítottam a botot. A Mahk próbált menekülni, de sakkban tartottam. De hirtelen felmordult és fellökött. Pont a vértócsa közepébe estem, a hajam és a ruhám vértől csillogott. Egy árny került felém. Felpattant a szemem. Felettem a habzó szájú,bosszúszomjas,dühös szörny vicsorgott rám. Sikítani akartam, de nem tudtam. Küzdöttem volna, de nem volt értelme. Most fogok meghalni. Biztos voltam benne. Becsuktam a szemem és vártam a kínhalált, de ehelyett újra éreztem a napot a bőrömön. Kinyítottam a szememet. A Mahk eltűnt, de még mindig hallottam a morgását oldalról. Elfordítottam a fejem. A szörny vérben fetrengett a földön, morgott, és vörös hab csöpögött a szájából. Felpattantam és hátranéztem. Misel és Jamie ott álltak. Jamie jóval a lány háta mögött állt, és figyelte az eseményeket. Most vettem észre, hogy valamilyen ezüst kés áll ki a szörny mellkasából. Odasiettem hozzájuk.
- Jól vagy? - zihálta Misel. Bólintottam. Ekkor ért Byron mellénk.
- Meg hal? - kérdezte.
- Talán. De biztosra kell mennünk. - ezzel Misel elindult a ziháló szörny felé,kihúzta a kardot a mellkasából, és egyenesen abba a hosszú sebbe szúrta bele, ezzel felsértve belső szerveit. A lány nagy nehezen kihúzta. A szörny szíve még pár másodpercig ott dobott a lány kardján, de aztán megállt. Örökre. Mikor Misel odajött mellénk, észrevettem, hogy valami más is volt a kardon. Egy másik smaragdnyaklán lógott rajta.
- Ő egy másik szörny volt. Aki bosszút akart állni. - mondta és a véres kardot nézte,rajta a szívvel és a nyaklánccal.
- Mindegyikbe van ilyen? - utaltam a nyakláncra, és nevettem.
- Ez olyan motor. AMi nélkül nem élhetnének. Mint nekünk a szívünk. - mondta, és eltette a véres nyakláncot, majd rán mosolygott.- Menjünk haza!
- Öö .. Byron. - kedztem. - Beszélhetnénk? - kérdeztem óvatosan.
-Persze. - mosolygott.- Majd ott találkozunk. - intett a lányoknak, de nem voltam benne biztos, hogy a fiú tudja az utat. Misel elindult, utánna Jamie. Pár másodperc múlva egyedül maradtunk a fák között.
- Szóval... nem tudom te, hogy vagy vele ... de szerintem az embereknek otthon gyorsan fel fog tűnni, hogy szellem vagy. - belenéztem, nagy, barna szemeibe. Nem láttam benne aggodalmat e miatt. Csak boldogságot.
- Elintézzük. - mondta könnyedén.
- De hogyan? Ezt nem lehet. - mondtam zaklatottan.
- Nyugi.- lépett előre a fiú. A szemembe nézett egy darabig, de utánna a nyakamban logó nyakláncot bámulta. - Ezt hol szerezted?
- Az elöző testből. - kiváncsian figyeltem, ahogyan a fiú megbűvölten nézi a követ, és kinyúl érte. Összeráncoltam a homlokomat. Nem értettem a fiú célját. Hátrahajtottam a fejemet, és vártam, hogy történjen valami. Hirtelen a nyaklánc megfeszült a nyakamon. Tágra nyílt szemmekkel Byronra néztem, aki leengedte a kezét. Gyorsan kibújtattam a fejem, a nyakláncból. Byron kinyújtotta a fejét. Azt hittem, hogy a lánc átmegy a kezén, de nem ez történt. Byron megfogta a nyakláncot. Megfogta. A fiú gyorsan felvette, és megpróbált hozzámérni. A kezem után nyúlt. Éreztem meleg kezét az enyémet, és odapilantottam. Nem hittem a szememnek. Nevetni kezdtem, majd Byronra néztem. Szélesen elmosolyodott majd rám pillantott. Közelebb lépett hozzám. Arcunk pár centiméterre volt egymástól. Szívem a torkomban dobogott, és vágyakozóan pillantottam rá. Pár másodperc múlva becsuktam a szemem és vártam, hogy történjen valami. A következő pillanatban ajkaink összeértek. Kicsit megijedtem, de csodás érzés volt. Nyelvünk vad táncba kezdett, és Byron még erősebben szorított magához. Mohón beletúrtam a hajába, és Byron a derekamat simogatta. Szerelmesen magamhoz öleltem. Életem egyik legszeb pillanata. Több ideig voltunk ott egymás karjaiban. Misel és Jamie vártak minket. De nem érdekelt. Belefeldkeztem a csókba. A valóság eltűnt és csak mi ketten voltunk ott, az erdő közepén, és ezzel Byron valóra váltotta a legvadabb álmaimat.