2012. március 11., vasárnap

20. fejezet

20. fejezet
Az erdő

- Nagyon hiányzol. - mondta  Jamie, miközben a konyhaasztalnál iszogattuk a kávét.
- Te is nekem. - mondtam. - Mindenki hiányzik. De a ti biztonságotokért kell itt maradnom. 
- Tudom. - mosolygott a lány. Beszélgettünk még sok mindenről. Otthoni dolgokról. - Lily és a testőrei azt a hírt terjesztik, hogy elszöktél Byronnal, hogy új életet kezdjetek. - horkantott. - Nehezen álltam meg, hogy ne pofozzam fel. Olyan idegesítő. - nevettünk. Majd pár perc múlva, valaki megjött. Az ajtóra pillantottam, és megláttam Eli széles mosolyát, mikor megtudta, hogy Jamie itt van. A lányra pillantottam. Ő is egy széles mosolyt festett az arcára, majd felpattant és Eli felé szaladt. A nyakába ugrott ás szájon csókolták egymást. Furcsán néztem rájuk. Valamit mormoltak egymásnak, majd Eli elhagyta a szobát. Jamie sóhajtott, és szerelmesen felpillantott.
- Öö... Jamie? Kimehetnénk? - szólaltam meg. A lány bólintott. Felmentünk a lépcsőn, amit csak egy alig pislákoló lámpa világított be. Belerúgtam egy erőset az előttem lévő ajtóba, mire az nagy zajjal kinyílt. A nap először sértette a szememet, de pár másodperc alatt hozzászoktam. - Mi volt ez?
- Micsoda? - vont vállat.
- Alig két hete ismered Elit. És ő huszonegy éves. Te pedig tizenhat.
- Tudom. Az elején én is aggódtam emiatt, de aztán rájöttem, hogy a szerelem nem válogat. - nevetgélt. - És tényleg boldog vagyok vele.
Odamentem hozzá és magamhoz szorítottam.
- Csak ne történjen semmi baj. - suttogtam.
- Nyugi. Kézben tartom a dolgokat. - mondta. A következő pillanatban hatalmas szél kerekedett. Szőke hajamat az arcomba csapta, és alig láttam valamit.- Be kéne mennünk. Vihar közeleg. - nézett fel az égre Jamie.
- Ez nem vihar. - mondtam egyhangúan. Jamie rettegni kezdett, és várta, hogy történjen valami. A következő pillanatban feltűnt. A Mahk. Most még nagyobbnak és bosszúszomjasabbnak látszott, mint eddig.  - Eli! - síkítottam. De talán túl későn. A Mahk felénk került. Futni kezdtünk, be az erdőbe, hogy menedéket keressünk. De én már párszor átjártam az erdőt, de csak fák és bokrok voltak. Semmi olyasmi ami megvédhetne minket. Pár perc után már egészen az erdőben voltunk. A madarak csicseregtek, kisebb állatok zörögtek a bokrokban. De a Mahk eltűnt. Megálltunk.
- Szóval... - lihegett Jamie. - Ez a ... Mahk? - bólintottam. - Ez félelmetes.
- Tudom.- körülnéztem. Sehol semmi. Majd később messziről hallottam, hogy valaki felénk fut. Ránéztem Jamiere. Ő nem hallotta. Erősen koncentráltam a fák közötti helyre. Tudtam, hogy ott fog megjelenni. Jamie szólítgatott, de nem válaszoltam. Ha ez a valaki ellenség, meg kell védenem Jamiet. Erősen bámultam az erdőt, mikor megjelent. Előszőr csak a körvonala rajzolódott ki, majd megláttam Eli aggódó arcát.
- Jól vagytok? - kérdezte.
- Persze. - vettem egy mély levegőt, majd megfordultam. Jamie nagyon félt, és odarohant a fiúhoz. Eli felkapta és szorosan magához ölelte. Elmosolyodtam. Nagyon aranyosak voltak.
- Misel? Byron? - szóltam közbe.
- Otthon. - mormogta Eli. - Biztonságosabb ha ott vannak. És ha még is megjelenne a szörny ... megtudják védeni magukat.
Leültem egy kidől fatörzsre és a fejem a kezembe temettem. Miért pont most? Miért most kellett megjelennie? Így Jamie is veszélyben van. És ha vele történik valami, azt sosem bocsájtom meg magamnak.  A gondolataimból Eli szakított ki. Leült mellém, és a nagy szemeivel bámulni kezdett. Most tengerkék volt. Biztosan azért, mert félt vagy aggódott.
- Keressünk valami menedéket.
- Nincs itt semmi. - emeltem fel a fejem. Többször is körbejártam az elmúlt napokban, de semmi. Ez az erdő lesz a temetőnk.
- Hé,hé,hé. - szólalt meg gyorsan Eli. - Túl fogjuk élni. Mindannyian. Ígérem. - mosolygott. Furcsa ... de elhittem neki.

***

Órákig sétáltunk szótlanul az erdőben. Eli átkarolta Jamiet és úgy sétáltak. Látszott, hogy nagyon boldogok. Rég láttam már ilyen vidámnak. Régen én is ábrándoztam, hogy én és Byron ... de nem rég rájöttem, hogy nem lesz semmi. A legvadabb álmaimban ölelkeztünk,csókoloztunk. Persze ezt senkinek sem vallottam volna be. Még én is szánalmasnak tartottam magam. Olyas valakibe szeretni bele, aki csak barátként tekint rám. Nevetséges és fájdalmas. De el kell fogadnom. Szerettem Byront, mindig is szerettem. De meg kell tanulnom barátként szeretni. Csak még nem tudom, hogy hogyan. De el kell érnem. És akkor talán nem okozok akkora fájdalmat, mikor ... mindegy. A lényeg, hogy ez az álom sosem fog beteljesedni. Amibe már beletörődtem. Vagy csak el akarom hitetni magammal. Ezt a csatát meg kell vívnom az érzéseimmel. Majd megráztam a fejem. Most nem ez volt a legnagyobb problémám. Hanem a szörny aki a halálomra szomjazik. Jamie és Eli ezt teljesen elfelejtették. Nevetgélve sétáltak, egymásba karolva,és valamikor elcsattant néhány csók.  Irigyen bámultam őket, majd vettem egy mély levegőt. Órák óta sétáltunk, de a Mahk nem tűnt fel.
- Szerintem már menjünk haza. Biztosan elrepült vagy nem tudom. És kezd besötétedni. - az erdő éjjel félelmetes. Félelmetesebb, mint a legtöbb horrorfilmben. Eli és Jamie elhúzta a száját. Világos volt, hogy együtt akarnak még maradni. - Jól van, maradjatok. De Eli rád bízom Jamie biztonságát. Ha bármi baja esik, kinyírlak.
- Igenis. - kuncogott, majd elindultak be az erdőbe. Nekem pedig egyedül kellett hazasétálnom a sötét erdőn át. Minden lépéssel úgy éreztem, hogy még sötétebb lesz. De már nem féltem annyira. Az erőmnek köszönhetően. Sokkal magabiztosabb vagyok, mióta meg tudom magamat védeni. A fákat és a bokrokat bámultam út közben. Hátha megmoccan valami, vagy támadni készül. De semmi. A környék csendes és békés volt. A messzeségben tücsök ciripelését hallottam,és ,hogy alattam ropognak a lehullott falevelek és faágak. November volt. Már egy és fél hónapja voltam eltűnt. És egy napja voltam körözött személy. Ami még fejfájást fog okozni, de most próbáltam kiszűrni a gondokat,és pozitívan gondolkodni. Hiszen azokkal élek együtt akikben megbízom és segítenek túlélni ezt az egészet. Nem köszönhetem meg nekik elégszer. Majd hirtelen valaki mögém lépett és megfogta a vállamat. Keze fagyos volt. Villámgyorsan hátrafordultam. Kicsavartam a kezét és a földre kényszerítettem. Pár másodperc múlva vált világossá, hogy ki is a földön fekvő férfi. A kék szempár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése