22. fejezet

22. fejezet
Tragédia


Gyorsan hátrapördültünk. Shepard egyenesen Eli felé tarotta a fegyvert. A Mahk vérében csillogó fiú fel sem fogta, mikor eldördült a pisztoly. Láttam ahogy a golyó átszeli a levegőt, és a fiú felé tartott. Senki sem állíthatta meg. Jamiere pillantottam, aki Elit nézte.
- NE !! - sikította, amikor Eli szívébe belecsapott a végzetes golyó. A fiú órdított, majd hátraesett. Éreztem, hogy pár vércsepp borítja be az arcomat. A következő pillanatban Eli mellett térdeltem. A golyó felszakította a bőrt és a húst. Láttam ahogy a szíve dobog,de egyre lassabban. Egy normális ember már meghalt volna. De ő nem volt normális. Ahogyan egyikünk sem. Kétségeesetten néztem rá. Szeme most fekete volt, tele fájdalommal és gyötrelemmel. Fehér polóját mindenhol csillogó vér borította. Gyorsan levettem a pulóveremet és a sebhez szorítottam. Megszorítottam a kezét. Könnybe lábadt a szemem, ahogyan a haldokló fiút néztem. Anthonyra pillantottam. Értetlenül nézett engem. 
- Tűnés! - ordítottam. Alig láttam láttam már a könnyektől. 
- De ...
- Azonnal! - a fiú elrakta a fegyvert, majd eltűnt az erdőben. Elira pillantottam,aki engem fürkészett. 
- Eli ... - szipogtam. 
- Sajnálom. - nyőgte. - Hogy... megszegtem az... ígéretemet. - eszembe jutott amit mondott. "Túl fogjuk élni. Mindannyian. Ígérem. " Nem tudtam mit mondani. Csak szorítottam a sebet, a másik kezemmel pedig a kezét, és sírtam.Jamie letérdelt Eli mellé és kétségbeesetten, könnyes szemmel nézte ahogy szerelme haldoklik. 
- Ne hagyj itt. Maradj itt velem. - suttogta a lány és a fiú kezét szorongatta. Eli rápillantott szerelmére. Nem tudta, hogy hogyan nyugtassa meg. Egy apró mosolyt erőltetett az arcára, mire Jamie is elmosolyodott. Sírt és szörnyű volt így látni. Eli szájáből előbuggyant a vörös vér.Ekkor már biztos voltam benne, hogy meg fog halni.Jamie zokogott. Eli mondani akart neki valamit,utoljára, de nem bírt. Eddig küzdött, harcolt az életbenmaradásért, de most ... feladta. Nem akart tovább szenvedni. Szíve dobbant még egy utolsó, mielőtt örökre leállt. 
- Eli. - szolóngatta Jamie. - ELI! NE! - zokogta. Elengedtem a fiú kezét, és a teste mellé tettem. Gyorsan felálltam, és a lányhoz siettem. Legugoltam mellé és megöleltem. Éreztem ahogy az egész teste remeg a sírástól. Próbáltam visszafolytani, de legördült egy könnycsepp.  Felálltunk. Jamie a vállamra hajtotta a fejét. 
- Tudta mit vállal. - próbáltam megnyugtatni, de hiába. Egyre jobban sírt. Az élettelen testre meredtem. Eli arca máris falfehérré változott, szeme nyitva volt és az eget bámulta. Elkaptam a fejem.Nem bírtam nézni. Majd átrázott valami hideg levegő. 
- Mi történt? - szólalt meg mögöttem Byron. Elengedtem Jamiet, aki a földre borult, és fiúra pillantottam.
- Eli ... - kezdtem volna, de a holttestre pillantottam és sírásba törtem ki. Byron magához húzott és nyugtatni próbált. Több ideig ölelt, mint bármikor. Fájt neki, nagyon fájt, de kibírta. 
- Ti jól vagytok? - sziszegte. Bólintottam. 
- Mi a ...?- hallottam Miselt. - Ne,ne,ne,ne,ne,ne. Elengedtem Byront és a lányhoz léptem. Leborult Eli mellé és a kezébe temedte az arcát. Sírt. Vettem egy mély levegőt, majd a napra néztem. Eli miattam halt meg. Az én hibám. Ezt sosem bocsájtom meg magamnak. 


***
Még az nap eltemettük Elit. A szikla melett ástunk neki egy sírt. Misel csinált neki egy fa keresztet, amire azt írta,hogy: 
"Eli Handerson. 1798-2012.Nem felejtünk. Köszönünk mindent. " 
Tényleg hálás voltam neki.  Mindenért. Hogy megmentett minket, hogy vigyázott ránk, kiállt mellettünk, és a barátságáért.A temetsen Jamie majdnem összeroppant. Csak sírt a vállamon. Misel elég jól bírta, pedig több, mint száz éve a legjobb barátok voltak. Tanították és segítették egymást. Byron a háta mögött összekulcsolt kézzel állt, megfeszülve, az eget bámulva. És én ... nem tudom ,mit éreztem. Eli nélkül hirtelen olyan egyedül és sérthetően éreztem magam. Nem tudom, hogy hogyan tovább. Eli az a személy, akinek az életemet köszönhetem. Ha ő nem lenne, rég halott lennék. És most meghalt. Végleg. Byron szerint Eliból nem lehet szellem. Ő Gesa, és így ha meghal, akkor sem válik azzá.  Szörnyű érzés volt. És Shepard ... ha megtalálom azt a férget, kinyírom. Biztos azt hitte, hogy Eli meg akart minket támadni. De pont ellenkezőleg. Meg mentett minket. Alig vártam, hogy végre hazatérjek, újra normális legyek és elfelejtsem ezt az egészet. De tudtam, hogy ez lehetetlen.  Ha hazatérek kérdésekkel fognak bombázni. Nincs szükségem rájuk. Ki kell találnom valamit. Valami hihető történetet. De semmi nem jutott eszembe. Jamie álomba sírta magát a kanapén. Végig vele voltam. Néztem ahogyan alszik. Minden lélegzete olyan békés volt. Byron nem kérdezgetett Eli haláláról, és ezért hálás voltam neki. Misel egész nap ki sem jött a szobájából. Bementem a fürdőbe és belenéztem a tükörbe. Szőke hajam, most egy szénaboglyához hasonlított. Zöld szemem kifakult, és nem találtam benne életerőt. A szám felhasadt, arcomat vágások és alvadt vér borította. Megnyítottam a csapot, és a tenyerembe eresztettem a vizet. Megmostam az arcom, megfésülködtem. Ekkor már elviselhetően néztem ki. A régi Nora már végleg eltűnt. De nem is bántam. Erősebb és bátrabb lettem. Felnevettem. De ez a nevetés tele volt gyötrelemmel és fájdalommal. Sosem felejtelek ... Eli Handerson.